A Délibáb Néptáncegyüttes idén ünnepli fennálásának 65. évfordulóját, s ezen szép születésnap alkalmából szeretettel hívunk meg mindenkit rendhagyó gálaműsorunkra.
Hatvanöt év hosszú idő, s mégis tánccsoportunk legrégebbi és egyben leglelkesebb tagját, Tibi bácsit kérdezve, “mintha tegnap lett volna”, mikor fiatalok lelkes kis csapata anno 65 évvel ezelőtt először állt össze, hogy elődeink hagyományát követve táncolni kezdjen.
Az este folyamán színpadra lép a Délibáb Táncegyüttes. Vendégeink lesznek Blaskó Csaba és a Váci Zeneakadémia növendékei, a bábolnai Cseperedők Táncegyüttes Bors Erika és Török Sándor vezetésével és sokan mások.
A gálaműsort idén is hajnalig tartó táncház követi, melyhez a talpalávalót a Bécsi Banda és a műsorban szereplő zenész barátaink szolgáltatják.
Ünnepelj és táncolj velünk!
Helyszín: Haus der Begegnung, Ada Christen-Gasse 2b, 1100 Bécs
Dátum: 2012, november 24, 18 órától