Szeptembertől újra indultak a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület próbái. A próbák a megszokott időben zajlanak, a Barka Bécsi Magyar Népdalkör szerdánként 17:30-tól próbál, a Délibáb felnőtt tánccsoport próbái szerdánként 19 órától, péntekenként pedig 20 órától zajlanak Kilyénfalvi Gábor és Piszker Ágnes vezetésével. A kisebbeket továbbra is Piszker Ági várja csütörtökönként 16 órától két csoportban.
Természetesen próbálunk minden egészségügyi szabályozást betartani, ennek értelmében minden próba után feltakarítjuk a termeket, közös helyiségeket, valamint rendszeresen szellőztetünk, fertőtlenítünk. A létszám korlátozása miatt a táncosok szabályosan beosztva, a létszámra odafigyelve több turnusban érkeznek jelenleg a próbákra.
Bízunk benne, hogy ezen korlátozások mellett egy viszonylag biztonságos tudtunk létrehozni, ahová nyugodtan be lehet térni heti pár órára kicsit kiszakadni a mindennapos tébolyból és rohanásból, és átadni magunkat a népzene és a néptánc szeretetének.
Várunk mindenkit szeretettel, vigyázzunk egymásra!
A Délibáb csapata