Négy tánccsoport, közel 70 táncos lépett színpadra február 8-án Linzben, a harmadik táncháztalálkozón.

A linzi Szent Antal Plébánián került sor a kétévente megrendezett találkozóra, ahol az Ausztriában működő táncegyüttesek mellett magyarországi csoportok is színpadra álltak. A program gyermek kézműves foglalkozással kezdődött, melyet aztán rábaközi tánctanítás követett a kicsiknek, Léber László vezetésével. A gyerekprogram után felnőtt tánctanítás következett, Horányi-Pirók Panka és Horányi Csaba oktattak mezőföldi táncokat.

A gálaműsort Cseres Alex, a Ne-felejts néptánccsoport vezetője nyitotta meg köszöntő beszédével, majd gyimesi dalokat hallhattak a nézők. A zenei blokkot a jánossomorjai Csalogató és Eszencia Táncegyüttes „Nézd meg lányom, nézd meg jól!” című kiskunsági koreográfiája követte (koreográfus: Frank Anita és Léber László). A magyarországi csoportot követően a linzi Ne-felejts és a grazi Kenderice Néptáncegyesület tagjai álltak színpadra Cseres Alex „Egy csipetnyi székelyföld” sóvidéki koreográfiájával. Őket követte a színpadon a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület felnőtt csoportja, akik mezőkeszüi táncokat táncoltak. Horányi-Pirók Panka és Horányi Csaba kalotaszegi táncokkal kápráztatták el a nézőket. A gálaműsor a fellépők közös örömtáncával zárult, azonban az este nem ért még véget a műsorral, a Galiba Zenekar kíséretében éjfélig tartott a táncház.

A Linzi Táncháztalálkozó jó alkalmat kínált arra, hogy újra összehozza az Ausztriában működő magyar tánccsoportokat. Novemberben a linzi és grazi csoportok vettek részt a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület évzáró gálaműsorán, ez alkalommal pedig Linzben találkoztak úra a csoportok. A közönség számára, ahogy a táncosok számára is, a magyar táncház vagy fellépés egyben ünnep is, kiszabadulás a szürke hétköznapok közül. A táncháztalálkozót pedig azért szervezik meg rendszeresen, hogy a csoportok közt baráti kapcsolatok szövődhessenek, és egymás mozgását, koreográfiáit látva tanulhassanak, fejlődhessenek, mondta Cseres Alex. Alex szerint a Linzben és környékén élő magyar közösség tagjai közül első sorban az anyaország határain túlról származókat tudja megszólítani a népzene és a néptánc, de a mostani alkalommal is találkozott új arcokkal a nézőtéren és a táncházakban.

A Ne-felejts hagyományőrző néptánccsoport 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy különböző magyar tájegységek táncait elevenítse, biztosítva ezáltal fennmaradásukat a jövő generációi számára. A gyermek- és felnőtt néptánccsoport célja, hogy összehozza a Linzben és környékén élő táncosokat, táncolni vágyókat.