Koszorúzás Bad Deutch-Altenburgban
Hosszú szünet után végre közönség előtt a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyüttes. Június 12 a Bad Deutch-Altenburgban az „Europa”-Club szervezésében koszorúzás volt a Szent István szobornál. Dr Smuk András, az „Europa”-Club elnökének köszöntője után Dr. Bóta Zsolt bécsi magyar követ mondott köszöntő beszédet. A program Petőfi versekkel folytatódott, melyeket Nagy Domonkos előadásában hallhattunk. Ezt követően Rozs...
Délibáb Nyáritábor
Idén a nyári táborunkra július 28 és augusztus 1 között kerül sor, várunk mindenkit sok szeretettel! Unser Sommercamp findet heuer von 28 Juli bis 01 August statt. Sei dabei!
Újra próbál a Délibáb!
Az elmúlt egy év nehéz időszak volt a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület számára is. A folyamatos enyhítéseknek köszönhetően lassan visszatérhetnek a próbatermekbe a táncosok és zenészek is. Habár a lezárások alatt sem volt tétlen a Délibáb, hiszen online folyamatosan próbáltak a gyerekek és a felnőttek is, mégis nagy örömmel fogadták a Kultúregyesület tagjai a korlátozások...
Népviselet napja
A Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület idén harmadik alkalommal csatlakozott a Népviselet Napja kezdeményezéshez. A tavalyi alkalomhoz hasonlóan sajnos idén is csak online formában tudtunk megjelenni, de ez alkalommal is számos csoporttagunk készült a programra! A kezdeményezésről: 2015-ben egy új kezdeményezés indult a sok világnap között: Legyen a népviseletnek is egy napja! Április 24-én megmutattuk, milyen...
Emlétábla Görgei és Kossuth tiszteletére
Ünnepeljünk rendhagyó keretek között, de szívben-lélekben együtt! Mivel személyesen nem találkozhatunk, így online formában szeretnénk megosztani veletek azt az emléktáblát, melyet az ’48-as Nagyjaink, Kossuth és Görgei tiszteletére készíttettünk. A tábla pontos helyével és megtekintésének lehetőségével hamarosan jelentkezünk!
A lockdown alatt is aktív a Délibáb
A kényszerszünet alatt sem állt meg az élet a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesületnél. A lezárások ideje alatt a legfontosabb eseményeik kapcsán az online térben jelentkeztek. Mivel próbáik is elmaradtak ezért felnőtteknek és gyermekeknek szóló néptánc-oktató felvételeket is készítettek. Március óta összesen kilenc videót állítottak össze, már tervben vannak az újak is. Az interjú itt hallgatható...
Délibáb próbák
Szeptembertől újra indultak a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület próbái. A próbák a megszokott időben zajlanak, a Barka Bécsi Magyar Népdalkör szerdánként 17:30-tól próbál, a Délibáb felnőtt tánccsoport próbái szerdánként 19 órától, péntekenként pedig 20 órától zajlanak Kilyénfalvi Gábor és Piszker Ágnes vezetésével. A kisebbeket továbbra is Piszker Ági várja csütörtökönként 16 órától két csoportban. Természetesen...
1956 hőseire emlékeztünk
Idén nem csak március 15-ről és június 4-ről emlékeztünk meg rendhagyó módon videóval, sajnos 1956. október 23-ra sem szervezhettünk hagyományos ünnepséget. Viszont mivel számunkra fontos, hogy emlékezzünk azokra az emberekre, akik akkor kiálltak a hazáért, ezért egy rövid videó formájában szeretnénk előttük tisztelegni.








