Szivárvány gyermek néptánccsoport Bár gyermektánccsopszivarvanyortról beszélünk, a kezdeményezés mégsem jár  gyerekcipőben, hiszen a 70-es évek óta létezünk. A 90-es években az érdeklődés megcsappant, majd a Délibáb Egyesület 2000-es feléledése magával hozta a gyerektánccsoport 2003-as újrakezdését is. A csoport 2004 óta viseli a Szivárvány nevet, amit egy közös kárászi nyári néptánc és népzenei táborozás alkalmával az utcán rajzolás után választottak maguknak a gyerekek. A magyar néptánc kiváló lehetőség a csemeték számára, hogy minden porcikájukat megmozgassák, már kis korban megismerkedjen a közösségbe tartozás élményével, a fellépések egészséges izgalmával, az anyanyelv, a magyar kultúra ápolásának fontosságával. Nem gond, ha a gyermek nem beszél folyékonyan magyarul, a csoportban lehetössége lesz a nyelv gyakorlására és a tánc okozta öröm mellett új barátokat is szerezhet.

2014 júniusáig a gyerekeknek Acsai Erzsébet tartotta a néptáncórákat, a fellépésekre is ő állította össze a népi játékokra épülő műsorszámokat. 2014 szeptemberétől a 7 tagú csoport táncoktatását Piszker Ágnes vette át, somogyi népi játékok, mondókák, énekek és táncok tanulásával kezdődött az ősz. A Délibáb Egyesület novemberi gálaműsorán már 11 kis táncos adta elő az új somogyi koreográfiát. A gyermektánccsoport létszáma szépen gyarapodott, 2015 őszén már két csoport indult, egy a kisebbeknek, kezdőknek és egy másik a már haladóknak. A táncórák anyagát magyarbődi, somogyi, moldvai táncok, énekek, játékok, mondókák alkották, a próbákon 15-19 gyermek vett részt.

Kedves Szülők! Ha szeretnék, hogy gyermekük egy vidám, jókedvű, táncoslábú  közösség tagja legyen, az alábbi elérhetösségeken keressék Piszker Ágnest, aki több éves tapasztalattal vezeti a lelkes kis csapatot.

Piszker Ágnes: piszkeragnes(at)gmail.com Tel: 06802312985

Próbanap: Csütörtök Időpont: 16:00 – 18:30 Helyszín: 1060 Wien, Mariahilferstraße 1D.