HU / DE

Author Archive
Delibáb a Mosoly-völgyben!

Delibáb a Mosoly-völgyben!

Együttesünk egy gyönyörű hétvégét töltött ezen a mesebeli helyen fellépőként a 2015-ös Nemzetközi Ifjúsági Találkozón! Augusztus 11-én Somogy szívében a Mosoly-völgyben került megrendezésre a Nemzetközi Ifjúsági Találkozó, amelyen ugyan kis létszámmal, de annál nagyobb lelkesedéssel vett részt tánccsoportunk. Kedvünket, valamint a jó hangulatot különösen fokozta a meleg, szeretetteljes fogadtatás, s annak ellenére hogy a hajnali...
Miért az idei volt az eddigi legjobb táborunk?

Miért az idei volt az eddigi legjobb táborunk?

Az idei edzőtáborunkat július 14-19. között tartottuk Kiscsőszön, Kovács Norbert „Cimbi“ és felesége Gaschler Beánál. Kiscsősz a Somló-hegy közelében található kis település, ahol Cimbi vezetésével virágzik a hagyományok őrzése, ápolása. Már az is nagy élmény volt, hogy pár napra kiszakadhattunk a városi stresszből és ilyen szép és nyugodt környezetben lehettünk. A tábor elején már korábban...
Őszi Ír-Magyar Táncház !

Őszi Ír-Magyar Táncház !

Kedves Barátaink és Vendégek! Beköszöntött az ősz, elindult a tanév! Szeretettel várunk minden néptánc- és népdalkedvelöt táncházunkba – akár kezdő, akár haladó 🙂 Lesz ír és sárközi tánctanítás és az Iszkába zenekar sárközit húz majd. Finom magyar pálinkával, zsíros kenyérrel, házi pogácsával és kiváló sárközi borokkal várjuk vendégeinket! Mikor? 2015, Október 16 Hol? Jagdgasse 1b,...
Tánctábor Kiscsőszön 2015

Tánctábor Kiscsőszön 2015

Tánctábor Kiscsőszön 2015 júl. 14-19-ig! Szeretettel várunk téged, A Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület
Wiener Vielfalt 2015

Wiener Vielfalt 2015

Nemzetközi folklór fesztivál Program: 16 órakor: Workshop gyerekeknek 18 órakor: Esti program A világ minden tájáról érkeznek vendégeink. Pár példa: – Táncosok Hawaii-ról – Zenészek Afrikából További fellépő nemzetek: – Bulgária – Görögország – Írország – Nicaragua és természetesen Magyarország! Ismerd meg más nemzetek kultúráját és ünnepelj velünk! A belépés ingyenes! A pontos esti program:...
Szombati Programajánló

Szombati Programajánló

Az „Európa-Klub” és a Bécsi Magyar Kultúregyesület szervezésében: Őrségi magyar est szombaton, 2015. május 9-én! Fellép: a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület A műsor után pedig egy fergeteges Táncházzal készülünk! Mindenkit szeretettel várunk!
Montanaro Koncert

Montanaro Koncert

Szeretettel várunk Mindenkit a Duo Montanaro koncertjére a Collegium Hungaricumba 2015. május 7-én csütörtökön! Miqueu Montenaro az európai világzenei élet örökösen megújuló provence-i trubadúrja, akinek fő inspirációs forrása a dél-franciaországi okszitán illetve a magyar népzene. Hagyományos egyszemélyes okszitán dob-furulya, illetve harmonika zenéjével önmagában is képes hatalmas koncertélményt nyújtani. Most fiával Baltazárral muzsikál együtt. Duójuk egy...
Táncház

Táncház

Tavaszi ébredés

Tavaszi ébredés

Húsvéti Bütykölde

Húsvéti Bütykölde

Kalaposok

Kalaposok

Gálaest

Gálaest

Solex-Terra Bundeskanzleramt Österreich Wien Kultur Marvan Basis Kultur Wien Kilyénfalvi Gábor Vierpunkt