A lockdown alatt is aktív a Délibáb
A kényszerszünet alatt sem állt meg az élet a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesületnél. A lezárások ideje alatt a legfontosabb eseményeik kapcsán az online térben jelentkeztek. Mivel próbáik is elmaradtak ezért felnőtteknek és gyermekeknek szóló néptánc-oktató felvételeket is készítettek. Március óta összesen kilenc videót állítottak össze, már tervben vannak az újak is. Az interjú itt hallgatható...
1956 hőseire emlékeztünk
Idén nem csak március 15-ről és június 4-ről emlékeztünk meg rendhagyó módon videóval, sajnos 1956. október 23-ra sem szervezhettünk hagyományos ünnepséget. Viszont mivel számunkra fontos, hogy emlékezzünk azokra az emberekre, akik akkor kiálltak a hazáért, ezért egy rövid videó formájában szeretnénk előttük tisztelegni.
Összetartozás
A Nemzeti Összetartozás ünnepe alkalmából fogadjátok szeretettel a MYTHOS Produkció Kft, a Táncház Egyesület és az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére létrejött nemzetközi videót. Köszönjük a lehetőséget, hogy mi is részt vehettünk a kezdeményezésben!
Trianon
2020. június 4. a nemzeti összetartozás napja. 100 éve nem alkotunk egy országot, mégis mind egy nemzethez tartozunk. Emlékezzünk ma erre, és tekintsünk ennek tudatában a jövőbe!
Kreatív karantén
A Délibáb a karanténban is tevékeny, most még inkább kreativitásunkkal valósítjuk meg a magyar kultúra ápolását. Időről időre jelentkezünk verses összeállításainkkal és népdalcsokrokkal, a karanténos hétköznapok színesítéseként. Fogadjátok szeretettel! Hajdúsági csokor – https://www.youtube.com/watch?v=yTM7arDiEJw Arany János: Családi kör – https://www.youtube.com/watch?v=DvBdkdb5Nn4
Húsvéti üdvözlet
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk mindenkinek! A Délibábos fiúk az alábbi maratoni locsolóverssel köszöntik a hölgyeket. Kiscsőszön sétálok, nem jön szembe senki, Beengedni nem mernek, nem hogy sonkát enni… Locsolni már nem fogok, tartanak a népek, Pálinkát sem ihatok, így hát haza térek. Cimbi kiált: ne bánkódj, lesz ennek még vége, Megtartjuk majd utólag nagy lesz...
Gála összefoglaló
November 23-án került megrendezésre idén a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület évzáró gálaműsora. A közönséget idén is Kilyénfalvi Gábor, a Kultúregyesület elnöke köszöntötte üdvözlő szavaival, külön kiemelve a támogatókat, valamint Nagy Andort, Magyarország bécsi nagykövetét. A műsor a Szivárvány Gyermektánccsoport somogyi táncaival kezdődött, a koreográfiát Léber László és Frank Anita készítette. A gyerekeket a Barka Bécsi...
Karácsonyi ünnepség az Ausztriai Független Magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezetének tagegyesületeivel
Az Ausztriai Független Magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezete a hagyományokhoz híven idén is énekkel, zenével, tánccal és közös vacsorával ünnepelte a karácsonyt és zárta az évet december 14- én, szombaton a Bécsi Magyar Munkás Egyesület székhelyén. A karácsonyi ünnepség résztvevőit Steip Ferenc, a csúcsszervezet elnöke köszöntötte, valamint röviden bemutatta az este folyamán fellépőket. A rövid köszöntőt követően...








