Népdalok a fonótól a workshopig
A „Népdalok a fonótól a workshopig” jelige alatt tartott énekes workshopot a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület Barka népdalköre Szilágyiné Varga Diána vezetésével. A fonókban összegyűlő asszonyok énekei révén a népi kultúra értékei generációról generációra öröklődtek. Napjainkban a Barka Bécsi Magyar Népdalkör példája mutatja, hogy ez a hagyomány még mindig él. A csoport tagjai már 17...
10. Nemzetközi Táncháztalálkozó a Délibáb szervezésében
10. alkalommal rendezte meg a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület a Nemzetközi Táncháztalálkozót. Idén 14 fellépő vett részt a programon, a Bécsben működő egyesületek mellett érkeztek fellépők Magyarországról és Németországból is. A helyszín idén is Ada-Christen Gasse 2/B szám alatt található Haus der Begegnung épületegyüttese volt. A rendezvény 17 órakor gyerekprogramokkal indult, Piszker Ágnes, a Szivárvány...
Europa-Nap, Brunnenpassage a Délibábbal
Május 4-én két bécsi helyszínen is fellépett a WUKV Délibáb Táncegyüttes. A Mariahilferstrasse-n rendezett Európa napi ünnepen volt az első fellépésünk 13 órakor, a másodikra pedig 15 órakor került sor a 16. kerületben a Brunnenpassage-on található Tanz die Toleranz egyesület meghívásának jóvoltából. Mindkét helyen gömöri táncokkal szerepeltünk nagy sikerrel, a városon át villamosozva pedig sokan...
Tavaszköszöntő táncház a Délibábnál
A Délibáb Bécsi Magyar Kulturális Egyesület tavaszüdvözlő táncházának izgalmas és színes programja újra magával ragadta a résztvevőket a magyar néptánc és kultúra szerelmeseitől kezdve egészen a kíváncsi érdeklődőkig. A rendezvény fontos mozzanata volt, hogy a tanévben első alkalommal léptek fel a Piszker Ágnes gyermek táncpróbáira járó 4-7 éves gyermekek. A legkisebbek népi játékokat és somogyi...
Kossuth Megemlékezés Miklóshalmán a Csúcsszervezettel
2024. március 17-én a hagyományosnak tekinthető miklóshalmi Kossuth megemlékezésen vettek részt a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület számos tagja, mint vendég, és mint fellépő. A rendezvényt az Ausztriai Független Magyar Egyesületek Csúcsszervezete szervezte. Az esemény jó hangulatban és méltó keretek között zajlott. A programok után egészen estig énekeltek közösen a 1848-ra visszaemlékező lelkes tagok. Részletes beszámolót...
Színes programok a Délibábnál
A Délibáb kínálata sokszínű és izgalmas programokat tartogat minden korosztálynak és érdeklődési körnek. Az Ifjúsági tánccsoport például nyílt workshopot tartott március 9-én. Bolgovics Gergő, a Soproni táncegyüttes vezetője tanított moldvai és bukovinai székely táncokat. Akik esetleg lemaradtak volna, még mindig csatlakozhatnak az ifjúsági csoport próbáihoz, melyek csütörtökönként 19:00 órától zajlanak, és hamarosan további hétvégi workshopok...
Évnyitó Bolgár-Magyar Táncház
Az évnyitó táncház a Collegium Hungaricumban idén is kitűnő alkalmat teremtett Bécsben a közös ünneplésre és a népi kultúra szeretetének megélésére. Az esemény rendkívül változatos programokat kínált a résztvevőknek, beleértve a hagyományos táncokat, zenét és kézműves tevékenységeket. Az este a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület szervezésében zajlott, akik a tavalyi évhez hasonlóan ismételten fergeteges táncházat hoztak...









