Korinda táncház
Január 11-én nyitotta meg első táncházával az évet a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület. Ez alkalommal a Korinda Zenekar érkezett Bécsbe, akik a moldvai dallamok világába vezették be az érdeklődőket. A Korinda Zenekar a magyar nyelvterület keleti végein élő népcsoportok hagyományos népzenéjének hiteles tolmácsolását tűzte ki céljául. Alapítói a szegedi népzenei életben a Mentés Másként Együttes...
Karácsonyi ünnepség az Ausztriai Független Magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezetének tagegyesületeivel
Az Ausztriai Független Magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezete a hagyományokhoz híven idén is énekkel, zenével, tánccal és közös vacsorával ünnepelte a karácsonyt és zárta az évet december 14- én, szombaton a Bécsi Magyar Munkás Egyesület székhelyén. A karácsonyi ünnepség résztvevőit Steip Ferenc, a csúcsszervezet elnöke köszöntötte, valamint röviden bemutatta az este folyamán fellépőket. A rövid köszöntőt követően...
Lelkesen fogadták Budapesten az „Elindultam szép hazámból” című előadasunkat
Október 23-án Budapesten, a Magyarság Házában az „Elindultam szép hazámból” című táncszínházunkkal emlékeztünk meg az 1956-os szabadságharc után hazájukat elhagyni kényszerülő magyarokról. Felemelő élmény és megtisztelö lehetöség volt számunkra ez est!
Délibáb Gálaest
Idén november 23-án kerül sor a Délibáb hagyományos évzáró gálájára. Szeretettel várunk mindenkit! További információk a rendezvény Facebook eseményénél.
Délibáb Gálaest
Idén november 23-án kerül sor a Délibáb hagyományos évzáró gálájára. Szeretettel várunk mindenkit! További információk a rendezvény Facebook eseményénél.
Megemlékezés a 30 éves határnyitásról a Bécsi Magyar Nagykövetségen
Október 18.-án tánccsoportunk a Bécsi Magyar Nagykövetségen lépett fel a Napraforgó tánccsoporttal együtt egy közös mezőségi táncrenddel. Nagy megtiszteltetés volt résztvenni ezen a 30 éves határnyitás alkalmából megtartott ünnepségen. Az est folyamán kitüntetésben részesültek olyan személyek, akik sokat tettek az ausztriai magyarságért, többek között a Delibáb kultúregyesület hosszú éves pénztárosa Agyagos Zsanett, és elnöke Windhager...
„Elindultam szép hazámból…” – Emlékezés ’56-ra a Délibáb táncszínházával Budapesten
Az „Elindultam szép hazámból” című táncszínházi előadás, az 1956-os forradalmat körülölelő emigrációs történeteket dolgozza fel a néptánc és a népzene nyelvén. A hazájukat elhagyni kényszerülő emberek, az új és jobb élet reményében kerestek új otthont maguknak. Az előadásban az újrakezdés, az egymásra találás és az együvé tartozás élményei jelennek meg. A budapesti Magyarság Házában megrendezésre...
Magyar néptánc és népzene oktatás a bécsi egyetemen
Az idei tanévben is nagy sikerrel folytatódik a Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibáb által szervezett magyar népzene és néptánc oktatást a bécsi Zeneművészeti Egyetemen. A program még 2005-ben vette kezdetét Ónodi Béla és Éliás Eszter vezetésével, akik minden szemeszterben más-más tánccal ismertették meg az arra kíváncsiakat. Ennek megfelelően minden félévben más tánc és zenei anyag kerül...
Magyar néptánc és népzene oktatás a Bécsi Zenei Egyetemen