Az Évnyitó tánház
Szeptember 25-én került sor Bécsben a Délibáb Kultúregyesület évadnyitó táncházára. Az esemény kézműves fogalkozással kezdődött Piszker Ágnes vezetésével, ezt követte Bolgovics Gergő, a Sopron Táncegyüttes tánckarvezetője és koreográfusa által megtartott gyerektáncház, ezt követően pedig a felnőtteknek is ő oktatta több tájegység táncfiguráit. Az est zenekara Mesics György és Barátai voltak, akik kitűnő hangulatot teremtettek moldvai, magyarbődi,...
Acht Ungarn & Szent István nap
A Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület az őszi évadot erősen kezdte, hiszen az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala szervezésében megrendezett Acht Ungarn rendezvény illetve a már említett ernyőszervezet a katolikus Bécsi Főegyházmegye Magyar Közössége, az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat és az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet közreműködésében megszervezett bécsi magyarok Szent István Napján is színesítette a programot....
Az összetartozás pillanatai: 1956 emlékezete Bécsben
A bécsi magyar közösség egy emelkedett hangvételű megemlékezésen vehetett részt az Ausztria Magyar Szervezetek Kerekasztalának és számos tagegyesületének szervezésében, amelyen az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt róttuk le tiszteletünket. A megemlékező beszédet Kiss Judit Ágnes, költő, író és tanár tartotta. A “Kórház az osztályteremben” című 56-os eseményeket feldolgozó kalandregény szerzője megosztotta gondolatait az eseményről,...
Magyarország bécsi nagykövetének búcsúztatója
A Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület 2023 július 11-én részt vett a Dr. Nagy Andor Magyarország bécsi nagykövetének búcsúztatóján, ahol elköszönt, illetve elköszönhettek az ausztriai magyarság vezető egyéniségeitől. Nagykövet úr a nagykövetség Díszudvarában adott díszes ugyanakkor kötetlen keretet az elköszönésre. Ennek keretén belül A Délibáb Kultúregyesület tánc és zene formájában köszönte meg a nagykövet úr munkásságát...
Könyvbemutató és Táncház
A Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület 2023.05.12-én egy könyvbemutatóval egybekötött táncházat tartott a Collegium Hungaricum dísztermében. Az eseményen az egyesület múltját és jelenét összefoglaló jubileumi kötet bemutatására került sor. Dr. Fehér Anikó új népzenei kötetének bemutatására is sor került. A táncházat Kovács Gábor és felesége Kovács-Gál Nóra vezette. Az esemény színvonalát a Türkös Zenekar emelte, akik...
Europa napok és Unikurs
Egy sűrű, programokban és tennivalóban gazdag szombatot tudhat maga mögött a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület. 2023.05.06-án egy hosszú esti pénteki próba után folytatták az egyesület tagjai és az érdeklődők a tánclépések elsajátítását. Kovács Gábor és felesége, Kovács-Gál Nóra által ismerkedhettek meg a tánc iránt érdeklődők a gömöri néptáncanyaggal a bécsi Zeneegyetemmel közösen szervezett ún. Unikurzus...
Március 15-ei megemlékezés Miklóshalmán
Március 15-ét megelőző vasárnapon az Ausztriai Független Magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezete a már hagyományossá vált Kossuth megemlékezését tartotta meg. A Miklóshalma Községgel történő több évtizedes együttműködésnek hála, hosszas előzetes egyesztetések után ebben az évben is meg tudta rendezni a Szervezet közös programját. Pecher Helmut, a helyi alpolgármester kezdte beszédével a megemlékezést az 1908-ban, Kossuth tiszteletére állított...
Március 15 – Nagyköveti díszoklevelek
Március 15. alkalmából dr. Nagy Andor, Magyarország ausztriai nagykövete díszoklevelet adományozott többek között a Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibáb két tagja, Piszker Ágnes és Rozs Péter részére, ezzel köszönve meg önzetlen, sokéves munkájukat. Fotók: Kovács Attila / Forrás: Rólunk.at








