Ezekkel a szavakkal lehet a legjobban összefoglalni Kiscsőszt, de igazán az ember csak akkor érti, ha el is megy oda. Kiscsősz egy közel 100 fős falu Veszprém megyében, a Somló hegy közelében. Mégis ez a kis település számít az egyik legfontosabb néptáncos közösségnek, gyűjtőpontnak Magyarországon. Mit tud adni a falu és a vidék, amiért megéri elutazni ide? A természet nyugalmát és közelségét, betekintést a vidéki életbe, a népi kultúrába és annak rejtelmeibe, miközben finomabbnál finomabb borokat kóstolhatunk meg.
Kiscsősz a mi szívünkbe is belopta magát, öt éve szervezzük ide rendszeresen a nyári táborainkat, melyre idén július 15-19 között került sor.
A táborban a felnőtt táncosok délelőttönként mezőkeszüi táncokkal foglalkoztak Linczenbold Maximilien és Varga Friderika vezetésével, míg a délutánok folyamán a helyi csoporttal, a Bozót Néptánccsoporttal közösen bagi táncokat tanulhattak Kovács Norbert „Cimbi”-től és feleségétől, Gaschler Beátától. Csütörtöktől csatlakozott a csapathoz a Sopron Táncegyüttes Kacagány csoportja is, akik szintén a felnőtt táncpróbákon vettek részt. Aki citerán szeretett volna tanulni, Fazekasné Domak Anikóhoz nyugodtan fordulhatott, aki egyaránt foglalkozott kezdő gyerekek és már haladó szinten zenélő felnőttek képzésével. A gyerekek a citeraoktatás mellett kézműveskedhettek Piszker Ágival, délután pedig táncpróbán vehettek részt Maxival és Fridával.
Az esték a közösségépítésről szóltak, a Délibáb és a Bozót tagjai közösen látogattak ki az új tóhoz, ahol a bátrabbak meg is mártózhattak. Volt közös sütögetés, lovaskocsizás, borozgatás, mulatás, kinek mire volt igénye, vagy kénye kedve. Természetesen az esti táncház és nótázás sem maradhatott el, a táborozók hol a citera hangjára énekelhettek, hol pedig a Fajkusz Banda által húzott dallamokra táncolhattak.
Köszönjük a szervezést és a részvételt, jövőre találkozunk!