A Bécsi magyar kultúregyesület délibáb és a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem közösen szervezett továbbképzésének első alkalma zajlott le november 12-én a az Egyetem épületében. Az immár több mint másfél évtizedre visszanyúló közreműködés ebben az évben újra lehetségessé vált a pandémia után. Egyesületünk neves zenészeket, énekeseket illetve táncosokat kért fel Magyarországról: Kovács Gábor Norbert és felesége Kovács-Gál Nóra remek és közvetlen hangulatban ismertette meg a nagyszámú érdeklődő csapatot Somogyország táncával; Szilágyi-Varga Diána magyarbődi dalokkal foglalkozott az énekesekkel, míg Kovács László és Fodor Zsuzsa citerán, ütő gardonon és tekerőlanton, Fajkusz Attila hegedűn, brácsán és nagybőgőn tanított. Az együttműködés eredményeként számos érdeklődő ismerhette meg a magyar kultúra egy-egy szeletét illetve mélyíthette tovább tudását.